„Utólag okos az ember” – a magyar válogatott támadó szerint volt jobb opciója is a hazatérésnél
Ádám Martin sajnálja, hogy nem sikerült megegyeznie az Austria Wiennel, pedig még Bognár György is az osztrák csapatot javasolta neki.
Lisztest Krisztiánt 300 ezer forint körüli összegre büntették, miután az újpest elleni győzelem utáni ünneplés során fáklyát fogott kézbe.
A Ferencváros B-közép szurkolói csoport csütörtök este közleményben jelezte, hogy felháborítónak tartják, hogy egy fiatal magyar tehetséget „ilyen módon vegzál az MLSZ”. Úgy folytatták, hogy a Fradi tábor
Lisztest az MLSZ fegyelmi bizottsága azután büntette meg, mert a labdarúgó az Újpest elleni meccs után a szurkolókkal való közös ünnepléskor egy görögtűzzel a kezében lépett a pályára.
„Harciasságával, csupaszív szenvedélyes játékával már most, fiatal kora ellenére bebizonyította, hogy továbbviszi édesapja örökségét, ott dobog benne a FRADI SZÍV és átérzi mit jelent zöld-fehér mezben a Ferencvárosért pályára lépni!” – jelezték a drukkerek.
Lisztes Krisztián az elmúlt időszakban 6 mérkőzésen lépett pályára, 5 gólt szerzett, csupán 200 perc alatt.
Nyitókép: Facebook